VERSENY-VERSENY-VERSENY!

Véget ért az első forduló, amelyben nagyszerű iskolai csapatok mérték össze kreativitásukat, játékosságukat, tehetségüket! A rengeteg szavazat és a zsűri pontszámai is azt bizonyítják: az első kör nagy sikert aratott. Megmutatjuk tehát csapatonként az összesített eredményt:

Kezdődhet a második kör. Az ismert járványhelyzet miatt az iskolák bezártak. Sajnos nincs mód arra, hogy az eredeti versenykiírás szerint a versenyben továbbjutók építsék, alakítsák produkcióikat, továbbá mentort sem tudunk küldeni, nincs hova. A verseny nem áll meg! Ahelyett, hogy az összes produkciót hasonlítanánk egymáshoz, a most következő körben az egyes jelenetek csapatai mérkőznek egymással. Ez azt jelenti, hogy jelenetenként 3-3 iskola jut tovább.Ebből a körből 1-1 csapat esik ki, amelyet a március 23. déltől április 15. éjfélig tartó szavazás dönt el. Ennek megfelelően a 3. körben már csak jelenetenként 2-2 csapat közül kell választani a közönségnek és a zsűrinek a május 14-ig tartó szavazáson, ahol eldől, hogy kik lesznek a jelenetgyőztes csapatok!

Szavazzatok hát, mert mostantól még izgalmasabb lesz a verseny!!