Negyedik jelenet

A csata áldozatait gyászolják - a regős ősi énekével siratja a békét (Gyászba öltözött csillagom), míg a térítők immár magyar imával: ,,Töltsd el szívünk, fényesség."A győztes seregek dicsőségben ünneplik Istvánt: „Hála néked, fejedelem!” A lakoma zajában érkezik Réka és kísérete, akik kérésükkel Istvánhoz fordulnak: Halld meg, Uram, a kérésem… A fiatal úrnő atyja holttestét kéri, hogy tisztességgel eltemethesse. István hajlana is a szépséges lány kérésére, de Sarolt nem engedi - ki is adja a parancsot: „Felnégyelni!” István hasonlóan imádkozik, mint az esztergomi felvonás végén, ám most Gizellával énekli: „Oly távol vagy tőlem…”. Koppányt felnégyelik, a nép Istvánt üdvözli: „Gloria in Excelsis Deo”. Asztrik apát Isten nevében, a pápától kapott koronával királlyá koronázza Istvánt, akit ünnepel a magyarság: „Felkelt a napunk!”. István uralkodóként először Istenhez szól: :„Király vagyok, Uram, a Te akaratodból, minden magyarok királya, és én azt akarom, hogy ennek a népnek országa legyen. Veled, Uram, de Nélküled.”